Krúdyt, DE HOGYAN..?
A fiatal Krúdy Gyula regényét, Az aranybányát vitte
rádiószínre Hives László és Solymosi
Ottó rendező. Egy jellemtelen aranyifjú századelején tenyésző karrierjét, a szemfényvesztő
csalásokból összeépített részvénytársaságok keletkezési trükkjét hallhattuk egy önmagában véve jó
tempójú és megoldású előadásban.
Mégis az előadás „rádiószerűségén” kezdtünk el gondolkozni... Hiszen a produkcióban az volt a furcsa, hogy kitűnő
rádiós-ötletek egész sorát hallhattuk, mégis avatag, hozzánk már távoli, kissé
naivan unalmas színezetet éreztünk a modern játékstílus mögött. Honnan volt ez
a kettősség, miért oszlottak meg így élményeink?
Nem azért, mert a játékfelfogás túlságosan modern
eszközeivel elnyomta a tartalom kissé régebbi veretű fordulatait, nem itt
érezzük a hangjáték gyengéjét. Inkább a kiválasztásban, magában a feldolgozott
anyagban. Ha már Krúdy Gyula műveiből emelünk ki valamit mikrofon elé, akkor
olyan témájú és tartalmú alkotásra kellene gondolnunk, amely elbírja a rádió
láthatatlan nyilvánosságát. Ezek a történetek olvasva még élményt
jelenthetnek, bizonyos varázsuk van, behozhatják a fiatal Pest történeti
levegőjét szobánkba, de a rádió szűkszavúbb, rövidítettebb előadásában, ahol a
sajátos Krúdy-levegő szükségképpen eltűnik, kivetkőzve az elbeszélő-hang
sajátos meleg szín-árnyalataiból, sokkal erősebben bukkannak elő a fiatal Krúdy
művészetének ellentmondásai. Csobánc Péter pl. egy
olyan Rastignac, aki lelke mélyéig romlott karrier-
vadász. Krúdy ugyanakkor mégis jószándékú fiatalembernek
is láttatja, akit csak félrevezetnek, aki emberileg csupán gyenge. Az igazán
„nagy típus” könnyűszerrel kap így egy kissé szentimentális árnyalatokat, s
ezzel a kisszerűség színvonalára degradálódik az a típus, aki pedig ennek a
korszaknak egyik vezető figurája lehetett volna. A rádiójáték épp ezt az ellenmondást
erősítette fel, mivel a cselekmény dominált a környezet, az atmoszféra, a
háttér felett.
Az előadásból Kálmán György (Csobánc Péter) hangfelfogása tetszett leginkább, Temessy Hédi (Liszka) kissé
„erőszakosabb”, Egry István (Barker) kissé „ördögibb”
volt az eredetinél. Kelen László (Snéveisz) igazi Krúdy
mellékalakot elevenített fel.
(—sy)
(Film
Színház Muzsika, 1961/22. /június 2./ 37. p.)