Krúdyt, DE HOGYAN..?

 

A fiatal Krúdy Gyula regényét, Az aranybányát vitte rádiószínre Hives László és Solymosi Ottó rendező. Egy jellemtelen aranyifjú századelején tenyésző karrierjét, a szemfényvesztő csalásokból összeépített részvénytár­saságok keletkezési trükkjét hallhattuk egy önmagában véve jó tempójú és megoldású előadásban.

Mégis az előadás „rádiószerűségén” kezdtünk el gon­dolkozni... Hiszen a produkcióban az volt a furcsa, hogy kitűnő rádiós-ötletek egész sorát hallhattuk, mégis avatag, hozzánk már távoli, kissé naivan unalmas színezetet éreztünk a modern játékstílus mögött. Hon­nan volt ez a kettősség, miért oszlottak meg így élmé­nyeink?

Nem azért, mert a játékfelfogás túlságosan modern eszközeivel elnyomta a tartalom kissé régebbi veretű fordulatait, nem itt érezzük a hangjáték gyengéjét. In­kább a kiválasztásban, magában a feldolgozott anyag­ban. Ha már Krúdy Gyula műveiből emelünk ki vala­mit mikrofon elé, akkor olyan témájú és tartalmú al­kotásra kellene gondolnunk, amely elbírja a rádió lát­hatatlan nyilvánosságát. Ezek a történetek olvasva még élményt jelenthetnek, bizonyos varázsuk van, behoz­hatják a fiatal Pest történeti levegőjét szobánkba, de a rádió szűkszavúbb, rövidítettebb előadásában, ahol a sajátos Krúdy-levegő szükségképpen eltűnik, kivet­kőzve az elbeszélő-hang sajátos meleg szín-árnyalataiból, sokkal erősebben bukkannak elő a fiatal Krúdy művészetének ellentmondásai. Csobánc Péter pl. egy olyan Rastignac, aki lelke mélyéig romlott karrier- vadász. Krúdy ugyanakkor mégis jószándékú fiatalem­bernek is láttatja, akit csak félrevezetnek, aki emberi­leg csupán gyenge. Az igazán „nagy típus” könnyű­szerrel kap így egy kissé szentimentális árnyalatokat, s ezzel a kisszerűség színvonalára degradálódik az a típus, aki pedig ennek a korszaknak egyik vezető fi­gurája lehetett volna. A rádiójáték épp ezt az ellen­mondást erősítette fel, mivel a cselekmény dominált a környezet, az atmoszféra, a háttér felett.

Az előadásból Kálmán György (Csobánc Péter) hang­felfogása tetszett leginkább, Temessy Hédi (Liszka) kissé „erőszakosabb”, Egry István (Barker) kissé „ör­dögibb” volt az eredetinél. Kelen László (Snéveisz) igazi Krúdy mellékalakot elevenített fel.

(—sy)

 

(Film Színház Muzsika, 1961/22. /június 2./ 37. p.)