MI AZ IGAZSÁG
A KRÚDY-LEGENDÁKBÓL?

A NAGY ÍRÓ ÉLETÉRŐL BESZÉL LEÁNYA,
KRÚDYILONA, AKI MOST ÍRJA ATYJA ÉLETREGÉNYÉT

Az írók között, akiknek kultuszát haláluk után kettőzött erővel keltette életre irodalmi zsákutcákban bolyongó korunk, első helyen szerepel Krúdy Gyula magas, előkelő, titokzatos alakja. Emlékét esztéták és szépírók serege ébresztgeti az olvasók szívében; azonban Anatole France híres tétele az utókor rajongásáról (mely nem egyéb, mint félreértések sorozata), kettősen beteljesedett rajta. A póz, amelyben lírai ás haragos cikkek serege megmerevítve, mintegy önnön szobra modelljéül bemutatja, tökéletesen hamis; úgy merül elő a megemlékezések betűtengeréből, mint egész életén át megnemértett, mellőzött, állandóanyagi zavarokkal küzdő áldozata a szerkesztők és a közönség részvétlenségének. Pedig...

Pedig Krúdy Ilona, legidősebb lánya és szellemi hagyatékának örököse is mosolyogva legyint, amikor rátérünk beszélgetésünk tárgyára:

Féja Géza vadonatúj „egy mondat — egy tévedés”-irodalomtörténetében hivatalos formában kel új életre a legenda: Krúdy Gyula életének utolsó időszakát különösen súlyos anyagi zavarok keserítették meg. Mi igaz ebből?

A jólértesült Féja

— Semmi. Ez a mondat két közkeletű tévedésen alapszik: minthogy mindkettő fölöslegesen jelentős helyet kapott a megemlékezések egész sorában s most egy irodalomtörténet lapjain való feltűnésük mintegy hitelesítené őket, itt az ideje, hogy felfedjük a való!

— Az egyik tévedés, hogy Féja szerint Krúdy Gyulának „élete alkonyán anyagi zavarok miatt el kellett hagynia margitszigeti lakását, hogy egy óbudai viskóban húzódjon meg.” Valóban édesapám margitszigeti «lakását» (amely nem volt egyéb, mint a gyönyörű főhercegi kastély) a Közmunkatanács akkori elnöksége teljesen ingyen bocsátotta rendelkezésére; aki «anyagi zavarok miatt való kiköltözésről ír, a helyzetet tökéletesen félreismeri, mert hiszen olyan magyar író nincsen, akinek anyagi eszközeiből kitellett volna ennek a soktermes, tündéri kastélynak a bére. Kiköltöznie pedig azért kellett, mert a kastély háromnegyed-részben üresen álló épületét póló-, illetve tenniszklubbá alakították át. A Közmunkatanács ekkor egy ötszobás óbudai villát bocsátott rendelkezésére, — ugyancsak teljesen ingyen.

— A másik tévedés: „Krúdy Gyula halálakor már oly szegényvolt, hogy villanyát is kikapcsolták; holttestét gyertyafény mellett ravatalozták fel.” Ez a közkeletű balhit onnan ered, hogy édesapa utolsó éveiben nagyon szeretett gyertyafény mellett dolgozni: kissé meggyengült szemének a sárga fény kellemesebb volt, mint a villanykörte fehér izzása. Két ilyen gyertyalobogott íróasztalán akkor is, amikor halálhírének elterjedése után megérkezett az első újságíró, aki a gyertyákat nem tudtamással magyarázni, mint a villany hiányával. Ezt azután nekrológjában szenzációsan tálalva írta meg s innét átvették a többi lapok, majd a köztudat, végül pedig — az irodalomtörténészek.

— Talán inkább a vezércikk-írók — igazítjuk helyre —, de hiszen végeredményben ez ma jobbára egyet jelent. S ilyenformán, Krúdy Gyula mithikus „szegénysége” szintén...

— .. a mesék világából való. Igaz, ő a pénzzel valami egészen különleges viszonyban volt. A pénz, melyet mint öncélú értéket képtelen volt tudomásul venni, kifolyt ujjai közül, „sodródók” légiója élt belőle; de minthogy csodálatos könnyűséggel termelte műveit, ha pénze elfogyott, egyszerűen a toll után nyúlt s „termésének” elhelyezése sohasem volt gond.

Krúdy, a regényalak

— Ennyi tévedés után milyen valódi értékeket termelt tehát a „Krúdy-kultusz”?

— Mindenekelőtt Márai Sándor regényét és cikkeit kell megemlítenem, mint olyan műveket, amelyek több mint méltónak bizonyultak „tárgyuk”-hoz. Márai bámulatos megérzéssel élte bele magát abba a hangulatba, lelkiállapotba, amelynek édesapám életművét köszönhetjük s ezt megragadva, remekműveket alkotott minden Krúdyról szóló írásában.

— Mint a leghitelesebb „szemtanú”, sohasem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy maga mutassa be Krúdy Gyulát olvasóinak — olyannak, amilyen valójában volt?

— A jövő tavasszal — ha sikerül elkészülnöm vele — előre-láthatólag megjelenik édesapámról szóló regényem, amely nem csupán hangulatában, hanem tárgyi adataiban is hű lesz majd a valósághoz.

Felolvas néhány oldalt a kéziratból s a sorok nyomán valóban új Krúdy Gyulát varázsol elénk az emlékezés; Krúdy Gyulát, amilyennek kortársai és barátai, az írók, zsokék, kártyások és szépasszonyok ismerték, az élő, hús-vér Krúdyt, a titokzatos magyar írót.

(sz. a.)

(Esti Kurir, 1943/231. /október 13./ 7. p.)