(–) Krúdy Gyula legújabb művéről a következőket írja Fráter Aladár az Esti Újság tárcájában:

Krúdy Gyula ... Meleg tintában szeretnők megmártani tollunkat, róla és két új könyvéről, a Szindbád ifjúsága és szomorúsága címűről írván. Melegen és szeretettel és szívvel akarnánk elmondani, mennyi a melegség, a szeretet és a szív Krúdynak ebben a két könyvnyi írásában, amelynek olvasása modern és klasszikus élvezet egyszerre. Az asszonyt, a szerelmet, a szívbűnöket, de az egész életet is csak leginnensőbb napjaink írója írhatja ily hallatlanul éles bölcselettel és csak a legklasszikusabb tollaknak volt meg a könnyedségük, az eleganciájuk, az előkelő humoruk és a komoly érzelmességük, hogy az élet, a vágy, az élvezés és a vétek minden változatát az ártatlanság megnyugtató mosolyával tárják elénk. Krúdynak mindent szabad, mert mindent győz, amit vállal. Szindbád, a romlott hajós, szegény női szívek mérges csápú lepkéje, akinek fehér hajóvitorlák a szárnyai, oly nemes, oly szép, oly csodálatos hangon szól hozzánk, hogy könnyes lesz a szemünk, mire meséjének végét értük és gondolatban hálásan megszorítjuk a kezét, amely papírra tette Szindbád vallomásait. A Táltos kiadó vállalkozás külön érdeme, hogy a két könyv külső szépsége nem méltatlan a belsőhöz.

Krúdy Gyula másik újonnan megjelent könyvéről, az Őszi utazások a Vörös Postakocsin című regényről a következőket írta a Napban Lukács Gyula:

Sárga búzatáblák szélén döcög a vörös postakocsi és Szindbád – mert mindig ő tér vissza, ha Rezeda Kázmér, vagy Alvinczi Eduárd néven is – már a kalász asszonyos érettségén borul el, s a pipacs nem golyó ütötte sebeket juttat eszébe többé. Nemcsak csók van hölgyeim, kenyér is van, barna a héja, mint az önök haja, s a húsa hasonlatos az önök húsához. Mintha Krúdy Gyula – Szindbád ő, az aranyszavat – fölfedezte volna új regényében a búzát, a kenyeret, a húst, a sikertelen öngyilkosságok utáni életét, a negyvenedik esztendő leszűrt zamatját, az őszi utazások szépségét. Már nemcsak nyári hajnalok ejtik meg, zöld zsalugáteres ablakok előtt térdelve, de jó szava van a fehér abroszhoz is, amelyen fekete retek van és zöld paprika, mint óriási smaragd tündökölve a vinkó fényében. Őszre jár bizony, a vörös postakocsi nemrég még szilaj kerekei, mintha méltóságosabban forognának. Mélyebb és zengőbb lett Krúdy, a g-húrt használja szívesebben, már megállapodott és kikristályosodott; új regényének egy-egy fejezete olajfestmény vidéki udvarházak szalonjában, a vadász temetését ábrázolja, vagy szerencsétlen hajadont, aki Bécsbe szökött egy táncmesterrel.

Az igazi Krúdyt kapjuk ebben a regényben, a mindig őszintét, a bűvös mesélőt és a mai legnagyobb muzsikusát a magyar nyelvnek. Az ember becsukja a regény fedelét, s hódol csak a szerzőnek.

 

(Magyarország, 1917/185. /július 25./ 12. p.)