Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Új Versek

[…]

A pör [a költő műveinek tulajdonjogával kapcsolatban] Ady barátai között is szakadást idézett elő; voltak Csinszka-pártiak és voltak Ady Lajos-pártiak. (Egyesek Csinszka viselkedésében a Szendrey Júlia eset megismétlődését látták; hiába magyaráztam, hogy Ady nem írt Szeptember végént, mely­ben az özvegyet megfenyegeti arra az esetre, ha eldobja egykor az özvegyi fátyolt.) Két epizódját a hadakozásnak megemlíte­ném. Az egyik Krúdy Gyula néhány cikke, lekicsinylőn Ady iránt és gyűlölködőn Csinszka iránt, tele rágalmazó állításokkal, hogy mért, nem tudnám megmondani. Az egyik cikkében 1925-ben jelent meg a Világban1 — Adyval folytatott beszél­getéseket ír meg, melyekből egyetlen szó sem igaz, kristálytiszta Krúdy-fantázia és pedig nem is a javából. S ugyanez áll egy későbbi cikkére, mely 1929-ben jelent meg a Magyar Hír­lapban, s melyben a fantázia játéka a hazugságot erősen súrolja. Az Adyra vonatkozó résszel nem is foglalkozok, ha már ezt annak idején elmulasztottam. De igenis Csinszkára vonatkozó rágalmazó állításaival. Azt írja Krúdy:

,,…Miután ez az írás nem szép költői hazugság akart lenni már kezdettől fogva sem Ady Endre mennybemenetelé­ről: meg kell még említeni, hogy a beteg szobájában meglehetős rendetlenség volt, a székek számából sem lehetett megállapí­tani, hogy itt a vendégek egymásnak adnák a kilincset, a költő fekvőhelye se volt olyan állapotban, hogy abban örömét lelte volna a finnyásabb látogató. Valóban a véget jelentette ez az élettelen környezet is a beteg költő körül, aki életében meg­lehetősen ügyesen intézte mindig, hogy kisebb betegségeiben is tiszta szanatóriumokban, kellemetes ápolás alatt, jó doktorok felügyelete mellett pihenje ki magából a jajokat. Holott a költő barátai ez idő tájt nagyhatalmú urak voltak, könnyen segítsé­gére lehettek volna, ha új olajat akart önteni az élete pislákoló mécsesébe. Nekem ezen a helyen egy szomorú és rosszszagú, vidéki szoba jutott eszembe, ahol hajdanában egy nyugalma­zott színészt láttam haldokolni, akihez a szomszédok már csak azért nézegettek be néhanapján, vajon nem vitte még el az ördög? Úgy látszik, a kivénült színészek és a nemzet ünne­pelt költői egyformák lesznek, amikor a végső stáció felé köze­lednek.”

Semmi kétség, Krúdy Gyula soha nem járt Adyék lakásán, a rossz szag emléke legföljebb ha a Három Hollóból maradt meg orrában; Adyék lakása kedves, ízléssel bebútorozott lakás volt, melynek rendbentartásáról Csinszka még Csúcsáról hozott gondossággal törődött. Sűrűn jártam hozzájuk, Ady betegsége idején tán naponta, s bár meg vagyok győződve, hogy a rend és tisztaság dolgában legalább olyan kényes ízlésű voltam, mint Krúdy, ebből az éjjeli menedékhely-színből semmit sem vettem észre. Csinszka nyilatkozott is ez ügyben az Esti Kurírnak2, „Ady Endre életének utolsó esztendeiben — mondotta Csinszka — sem karácsonykor, sem máskor nem volt szerencsénk Krúdy Gyula barátunkhoz, ö megálmodta ezt a látogatást a maga látomásos szellemidéző fantáziájával, s én csak azt sajnálom, hogy a rózsaszínű biedermayer-idillek, bársony topánkák és virágillatos tavaszi esték nagy álmodóját ilyen kellemetlen il­latú álomra inspiráltam”. Többet nem is volt hajlandó mondani, orvosukhoz a házban lakó Pfeiffer Ernő dr.-hoz utasította az újságírót, aki Adyt utolsó éveiben kezelte. Pfeiffer dr. méltat­lankodva nyilatkozott Krúdy állításairól. Leszögezte, hogy „Ady betegsége folyamán a lehető leggondosabb, legodaadóbb ápolásban részesült.” „Nem szólván rólam, aki naponként láto­gattam meg, s ha rosszul volt, nem egyszer éjszaka is átfutot­tam hozzá, konziliumokkal fölügyeltek a beteg ápolására Engel Károly, Jendrassik és Moravcsik professzorok, majd később a szanatóriumban Engel Károly és Schaffer professzorok is. Ennél jobb kezekben azt hiszem nem is lehetett volna. Lakása, ágyneműje, kiszolgálása a lehető legtisztább, a lehető legmeg­felelőbb volt. Egész környezete azon volt, hogy a legnagyobb áldozatok árán is ahhoz a kezeléshez juttassa, ami zsenijének és szeretetreméltó emberi egyéniségének kijárt... Barátai kü­lönben állandóan körülvették, különösen Móricz Zsigmondot, Schöpflin Aladárt, Rippl-Rónai Józsefet, Fenyő Miksát és Hat­vany Lajost láttam sokszor nála ...”

Aránytalanul hosszan foglalkoztam ezzel az üggyel, de úgy éreztem, hogy mint koronatanú meg kell ezt tennem, mert az ilyen vádakból valami mindig megmarad.

[…]

 

Az első szám

 

Érdekes tanulmányt lehetne írni arról is, hogy kik voltak — jeles írók —, akik írásaikkal nem keresték fel a Nyugatot, vagy csak elvétve, — milyen személyes, vagy irodalmi, vagy szociális okok voltak azok, melyek ezt megakadályozták? Nem gondolok olyan régi írókra, mint pl. Lévay József, vagy Vargha Gyula; Herceg Ferencre, Gárdonyi Gézára sem gondolok, ha­nem olyan írókra, mint Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, Móra Ferenc; egyik sem számított a Nyugat köréhez. Bródy Sándor megérezhette, hogy Osvát nem különösen ér­tékeli írásait, Osvát egykor némi fenntartással írt Az ezüst kecske című regényéről —; meg aztán, mikor Hatvany szakí­tott a Nyugattal, Hatvanyval való barátsága is közrejátsz­hatott ebben — mindez csak találgatás — elég az hozzá, hogy nem írt. Egy érdekes könyvhöz, Az árva Mariska napjai, mely a Nyugat kiadásában jelent meg, Hatvany kedvéért előszót írt, s ezt hozta a Nyugat, más esetről nem tudok. Krúdy Gyula időnként, nagyritkán, hozott valamit a Nyugatnak, de nem igen találta meg helyét közöttünk.

[…]

 

Földessy Gyula levelei Fenyő Miksának

160

1958. márc. 7.

Kedves Fenyő Miksa. —

[…]

Teljes pontossággal nem lehet megállapítani a megjelent Ady-verskötetek számát, mert az Athenaeum, majd 1949-től az Akadémiai kiadó az egyre növekvő kelendőség miatt állószedésben hagyta az Ady-versösszeseket. (Egyébként is meglepő, hogy mennyire megsokszorozódott nálunk a versolvasók száma.)

A többi auktorok közül külön-külön és összesítetten igen sokan érték el a százezres példányszámot. A költők közül Petőfi és Arany; a szépprózaírókból Jókai, Mikszáth és Móricz. De valószínű, hogy Molnár Ferenc és Krúdy Gyula is.

[…]

Baráti szeretettel üdvözli
Földessy Gyula

 

(Fenyő Miksa: Feljegyzések és levelek a Nyugatról.
Bp. 1975, Akadémiai K. /Új magyar múzeum – Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10./
78-80., 109., 364. p.)


1 Krúdy cikkei a Világ 1925. okt. 11-i, okt. 18-i, nov. 15-i és dec. 25-i számában jelentek meg. Egy másik cikke a Magyar Hírlap 1929. dec. 25-i számában jelent meg. Valamennyi itt idézett Krúdy-cikk megtalálható az író Írói arcképek c. 1957-ben meg­jelent gyűjteményének 2. kötetében.

2 Krúdy 1925. dec. 25-én a Világban megjelent cikke Ady utolsó karácsonyáról vonta maga után Csinszka és Pfeiffer Ernő dr. nyilatkozatát az Esti Kurír 1926. jan. 5-i számában.