Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
Új Versek
[…]
A pör [a költő műveinek
tulajdonjogával kapcsolatban] Ady barátai között is szakadást idézett elő;
voltak Csinszka-pártiak és voltak Ady Lajos-pártiak. (Egyesek Csinszka
viselkedésében a Szendrey Júlia eset megismétlődését
látták; hiába magyaráztam, hogy Ady nem írt Szeptember végént, melyben az özvegyet megfenyegeti arra az esetre, ha eldobja egykor az
özvegyi fátyolt.) Két epizódját a hadakozásnak megemlíteném. Az egyik Krúdy
Gyula néhány cikke, lekicsinylőn Ady iránt és gyűlölködőn Csinszka iránt, tele
rágalmazó állításokkal, hogy mért, nem tudnám megmondani. Az egyik cikkében
1925-ben jelent meg a Világban1 — Adyval folytatott beszélgetéseket ír meg, melyekből egyetlen szó sem
igaz, kristálytiszta Krúdy-fantázia és pedig nem is a
javából. S ugyanez áll egy későbbi cikkére, mely 1929-ben jelent meg a Magyar
Hírlapban, s melyben a fantázia játéka a hazugságot erősen súrolja. Az Adyra
vonatkozó résszel nem is foglalkozok, ha már ezt annak idején elmulasztottam.
De igenis Csinszkára vonatkozó rágalmazó állításaival. Azt írja Krúdy:
,,…Miután ez az
írás nem szép költői hazugság akart lenni már kezdettől fogva sem Ady Endre
mennybemeneteléről: meg kell még említeni, hogy a beteg szobájában meglehetős rendetlenség
volt, a székek számából sem lehetett megállapítani, hogy itt a vendégek
egymásnak adnák a kilincset, a költő fekvőhelye se volt olyan állapotban, hogy
abban örömét lelte volna a finnyásabb látogató. Valóban a véget jelentette ez
az élettelen környezet is a beteg költő körül, aki
életében meglehetősen ügyesen intézte mindig, hogy kisebb betegségeiben is
tiszta szanatóriumokban, kellemetes ápolás alatt, jó doktorok felügyelete
mellett pihenje ki magából a jajokat. Holott a költő barátai ez idő tájt
nagyhatalmú urak voltak, könnyen segítségére lehettek volna, ha új olajat akart önteni az élete pislákoló mécsesébe. Nekem
ezen a helyen egy szomorú és rosszszagú, vidéki szoba
jutott eszembe, ahol hajdanában egy nyugalmazott színészt láttam haldokolni,
akihez a szomszédok már csak azért nézegettek be néhanapján, vajon nem vitte
még el az ördög? Úgy látszik, a kivénült színészek és a nemzet ünnepelt költői
egyformák lesznek, amikor a végső stáció felé közelednek.”
Semmi kétség, Krúdy
Gyula soha nem járt Adyék lakásán, a rossz szag emléke legföljebb ha a Három Hollóból maradt meg orrában; Adyék lakása kedves, ízléssel bebútorozott lakás volt,
melynek rendbentartásáról Csinszka még Csúcsáról
hozott gondossággal törődött. Sűrűn jártam hozzájuk, Ady betegsége idején tán
naponta, s bár meg vagyok győződve, hogy a rend és tisztaság dolgában legalább
olyan kényes ízlésű voltam, mint Krúdy, ebből az éjjeli menedékhely-színből
semmit sem vettem észre. Csinszka nyilatkozott is ez ügyben az Esti Kurírnak2, „Ady Endre
életének utolsó esztendeiben — mondotta Csinszka — sem
karácsonykor, sem máskor nem volt szerencsénk Krúdy Gyula barátunkhoz, ö megálmodta ezt a
látogatást a maga látomásos szellemidéző fantáziájával, s én csak azt sajnálom,
hogy a rózsaszínű biedermayer-idillek, bársony
topánkák és virágillatos tavaszi esték nagy álmodóját ilyen kellemetlen illatú
álomra inspiráltam”. Többet nem is volt hajlandó mondani, orvosukhoz a házban
lakó Pfeiffer Ernő dr.-hoz
utasította az újságírót, aki Adyt utolsó éveiben kezelte. Pfeiffer
dr. méltatlankodva nyilatkozott Krúdy állításairól. Leszögezte, hogy „Ady
betegsége folyamán a lehető leggondosabb, legodaadóbb ápolásban részesült.”
„Nem szólván rólam, aki naponként látogattam meg, s ha rosszul volt, nem egyszer
éjszaka is átfutottam hozzá, konziliumokkal fölügyeltek
a beteg ápolására Engel Károly, Jendrassik
és Moravcsik professzorok, majd később a
szanatóriumban Engel Károly és Schaffer
professzorok is. Ennél jobb kezekben azt hiszem nem is lehetett
volna. Lakása, ágyneműje, kiszolgálása a lehető legtisztább, a lehető legmegfelelőbb
volt. Egész környezete azon volt, hogy a legnagyobb áldozatok árán is ahhoz a
kezeléshez juttassa, ami zsenijének és szeretetreméltó emberi egyéniségének
kijárt... Barátai különben állandóan körülvették,
különösen Móricz Zsigmondot, Schöpflin Aladárt,
Rippl-Rónai Józsefet, Fenyő Miksát és Hatvany Lajost
láttam sokszor nála ...”
Aránytalanul hosszan foglalkoztam ezzel az üggyel, de
úgy éreztem, hogy mint koronatanú meg kell ezt tennem, mert az ilyen vádakból
valami mindig megmarad.
[…]
Az első szám
Érdekes tanulmányt lehetne írni arról is, hogy kik
voltak — jeles írók —, akik írásaikkal nem keresték fel a Nyugatot, vagy csak
elvétve, — milyen személyes, vagy irodalmi, vagy szociális okok voltak azok,
melyek ezt megakadályozták? Nem gondolok olyan régi írókra, mint pl. Lévay József, vagy Vargha Gyula; Herceg Ferencre, Gárdonyi
Gézára sem gondolok, hanem olyan írókra, mint Bródy
Sándor, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, Móra Ferenc; egyik sem számított a Nyugat
köréhez. Bródy Sándor megérezhette, hogy Osvát nem különösen értékeli írásait, Osvát
egykor némi fenntartással írt Az ezüst kecske című regényéről —; meg
aztán, mikor Hatvany szakított a Nyugattal, Hatvanyval való barátsága is közrejátszhatott ebben —
mindez csak találgatás — elég az hozzá, hogy nem írt. Egy érdekes könyvhöz, Az árva Mariska napjai, mely a Nyugat
kiadásában jelent meg, Hatvany kedvéért előszót írt,
s ezt hozta a Nyugat, más esetről nem tudok. Krúdy Gyula időnként, nagyritkán,
hozott valamit a Nyugatnak, de nem igen találta meg helyét közöttünk.
[…]
Földessy Gyula levelei Fenyő Miksának
160
1958. márc. 7.
Kedves Fenyő Miksa. —
[…]
Teljes pontossággal nem lehet megállapítani a
megjelent Ady-verskötetek számát, mert az Athenaeum, majd 1949-től az Akadémiai kiadó az egyre növekvő kelendőség miatt állószedésben hagyta az Ady-versösszeseket. (Egyébként is
meglepő, hogy mennyire megsokszorozódott nálunk a versolvasók száma.)
A többi auktorok közül külön-külön és összesítetten
igen sokan érték el a százezres példányszámot. A költők közül Petőfi és Arany;
a szépprózaírókból Jókai, Mikszáth és Móricz. De valószínű, hogy Molnár Ferenc
és Krúdy Gyula is.
[…]
Baráti szeretettel üdvözli
Földessy Gyula
(Fenyő Miksa: Feljegyzések és
levelek a Nyugatról.
Bp. 1975, Akadémiai K. /Új magyar múzeum – Irodalmi dokumentumok
gyűjteménye 10./
78-80., 109., 364. p.)
1 Krúdy cikkei a Világ 1925. okt. 11-i, okt. 18-i, nov. 15-i és dec. 25-i számában jelentek meg. Egy másik cikke a Magyar Hírlap 1929. dec. 25-i számában jelent meg. Valamennyi itt idézett Krúdy-cikk megtalálható az író Írói arcképek c. 1957-ben megjelent gyűjteményének 2. kötetében.
2 Krúdy 1925. dec. 25-én a Világban megjelent cikke Ady utolsó karácsonyáról vonta maga után Csinszka és Pfeiffer Ernő dr. nyilatkozatát az Esti Kurír 1926. jan. 5-i számában.