Krúdy Zsuzsa - Az elmaradt látogatás helyett

Krúdy Zsuzsa

Édesapám 1928-ban ünnepelte ötvenesztendős születésnapját és harmincesztendős írói jubileumát. Ezekről az eseményekről sokan emlékeztek meg; az Atheneaum Kiadó ajándékképpen újból kiadta tíz művét. E sorozat a következő: A vörös postakocsi, Őszi utazások a vörös postakocsin, Szindbád ifjúsága, Szindbád megtérése, Napraforgó, A podolini kísértet, Aranykézutcai szép napok, Hét bagoly, N. N., A betyár álma, Az utolsó gavallér és A velszi herceg. Több vidéki meghívást is kapott. – A győriek nevében Újlaki Géza, a Győri Hírlap szerkesztője előbb cikket kért tőle, majd a városba invitálta az alábbi levél tanúsága szerint:

„Kedves Mesterünk!

Kuncz Jenő dr. őméltósáqa, a Kisfaludy Irodalmi Kör elnöke nevében, igen nagy háladatossággal köszönjük kedves figyelmességét, amelyet a megküldött értékes cikkel mutatott meg irányunkban.

Azt hallottuk Heltaitól, hogy egészsége helyreállott. Ennek örülünk elsősorban. Még nagyobb lenne ez az öröm, ha azt jelentené, hogy november 25-i ülésünkre, amely délután 4 órakor kezdődik – Mesterünk eljöhetne.

Abban az esetben, ha ezt az egészségi állapota megengedné, méltóztassék velem közölni, hogy mivel lehetünk itt szolgálatára, kedvessé óhajtván tenni itt való tartózkodását: vasúti jegy, szoba vagy bármi más, ami csekélységünktől kitelhetik.

Szíves értesítését szeretettel várjuk.

Nagyrabecsülő híve

Újlaki Géza

titkár

928. nov. 16.”

Krúdy szívesen utazott volna Győrbe, de egészségi állapota már az előző évben aggasztóan megrendült. Szívbaját előbb a Liget szanatóriumban, majd Balatonfüreden próbálták gyógyítani. – Így minden szándéka ellenére le kellett mondania látogatását. Kiadatlan elbeszélését, a „Kisfaludy-képű úriember”-t a győri Kisfaludy Irodalmi Kör vasárnapi felolvasóülésén, 1928. november 25-én Újlaki Géza főtitkár olvasta fel. Az elnök, dr. Kuncz Jenő pedig méltatta az író érdemeit.

Kerényi György, a Győri Hírlap ifjú munkatársa – ma is élő zenekutató – tárcacikket írt Krúdyról a lap 1929. január 1-i számában. Az írás kézhez vétele után Krúdy és Kerényi levelet váltottak. íme, apára önvallomásnak is beillő levele:

„Tekintetes Kerényi György úrnak

Győrött,

a Győri Hírlap szerkesztőségében

Igen tisztelt uram,

komoly elgondolkozással, szinte ünnepi hangulatban olvastam műveimről írott tárcacikkét, mintha eltávolodva a jelenből: az ismeretlen jövőből olvasná az ember, hogy mit is írnak majd egyszer róla, ha már nem lesz útjában senkinek sem. Megvallom, hogy az én úgynevezett remeteéletem a legnagyobb önzés: stílusgyakorlataim is inkább egy vidéki amatőr bűvészkedései, aki azt szeretné elhitetni családias környezetével, hogy ekszamatőrséget éppen úgy értené, mint a mesterség professzionátusai. Remete vagyok puszta önzésből, mert nincs kedvem az emberekhez; bűvészkedek a magam speciális mulattatására, de nagyon jól esik, ha néha megtapsolnak is érte. És ez a titka annak az egyetlen irodalmi pályámnak is, amelyet igen tisztelt uram leleplező tekintetével észrevett, egyszer-másszor a közönségnek próbáltam írni, de gyakrabban magamnak, mintha csak az íróasztalom fiókja számára dolgoznék. Mely kísérletek sikerültek? Azt nem tudjuk megmondani, még az ön komoly, alapos, szinte példás elemzése után sem. Pedig bevallom, nagyon szeretném, ha sok , megállapításában igaza volna.

Köszönöm rólam való megemlékezését, mert váratlan volt. Szeretnék küldeni önnek majd újabb kísérleteimből, amelyek könyvek formájában is megjelennek. Addig is maradjunk nékem nagyon kedves, szívringató megállapításainál. Újlaki szerkesztő úrnak hálás vagyok azért a helyért, amelyet kitűnő lapjából a Krúdyról szóló tárcacikknek átengedett.

Felejthetetlenül és barátsággal köszönti önt

Margitsziget, 1929. január 10.”

Krúdy Gyula

Kerényi válasza:

„Igen tisztelt nagy-jó Uram,

legszebb köszöntésemet küldöm leveléért. Magamnak esett a legjobban, hogy műveiről írhattam, – nagy örvendezéssel olvastam, hogy azonfelül örömet is tudtam vele okozni. Nem úgy írtam, mintha a jövőből írnék, mai írás volt az csupán. Sőt talán annál is régibb, mert belejátszottak azok a serdülő-kori élmények, melyeket (a háború alatt) az új irodalommal megismerkedő kisdiák lelkében a Krúdy-novellák fakasztottak. Ezekért a felejthetetlen örömekért kellett köszönetét mondani. Ma csak ezzel a tárcával, később (darabidő múlva, – jut eszembe a Krúdy-szó) talán másokkal és jobbakkal. K. Gy. munkássága, írói pályája mindenkor valami különös hangulatú érdeklődést keltett bennem. Talán túlságosan fantasztikusnak, újszerűnek tartottam, ezért akartam nagyon erősen, alaposan megragadni. És akarom ma is. Régóta gyűjtöm könyveit, a feltalálhatók nagy részit meg is szereztem. Mind olvastam őket, kivéve amelyeket a könyvjegyzékek „elfogyott”-aknak jelez. A mellékelt lapon – amennyire lehetett: időrendben – összeírtam őket. Az én munkám számára nagyon fontos volna, ha megtudnám, helyes-e ez a sor, maradt-e ki belőle valami. (Az ifjúsági könyvek külön listába tartoznak. A színművekről viszont nincs pontos képem.) A másik, kis listán azok a könyvek szerepelnek, melyekről címükön kívül semmit sem tudok. Megjelentek-e s mikor, – ez volna kérdésem. Nagy örömet okozott azzal a kijelentésével, hogy küldeni fog új könyveiből. Előre is nagyon köszönöm. És hálásan venném, ha a régebbiek közül is küldhetné, különösen azok közül, melyek a boltokban már elfogytak.

Újlaki szerkesztő úr köszöni az üdvözlést, nagyon örülne, ha az én kis tárcám után Krúdy-novellának engedhetné át lapja hasábjait.

Kitüntető levelét köszönve

Nagy-jó Uramat igaz tisztelettel köszönti

Kerényi György

Győr, 1929. január 18.”

Ha el is maradt, sajnos, Krúdy látogatása, fent maradt ez a néhány levél, s A Kisfaludy-képű úriember, melyet az író a győrieknek írt.