Regények és hétköznapok

Krúdy Gyula levelezése

„Legyen szíves forduló postával felelni a következő kérdésemre. Hajlandó-e Ön október hó 25-től a Debreczeni Ellenőrhöz belépni. Ez esetben 40 forint havi díjjal szolgálnánk, amely összeg gyakorlatának öregbülésével növekednék. Feladata lenne pedig a tárca, színház, nagyobb fajta report, sat. végzése.”

Szívmelengető sorok ezek Gáspár Endrének, a Debreczeni Ellenőr szerkesztőjének a leveléből. Ilyenről álmodik minden kezdő író és újságíró. Nem csoda hát, hogy aki kapta, a 16 éves Krúdy Gyula még a posta fordultát sem tudta kivárni, hanem válaszként Debrecenibe szökött és felcsapott újságírónak. Hosszas rábeszélés és csak az atyai szigor bírhatta rá mégis, hogy hazatérjen és leérettségizzen. És az sem csoda, hogy Krúdy első főnökének, és szerkesztőjének sok-sok hozzá intézett levele közül egész életén át éppen ezt őrizgette a legnagyobb gonddal.

Ez és még sok száz érdekes Krúdy-levél fekszik előttünk – kiadásra készíti őket elő az író lánya, Krúdy Zsuzsa. A Mikszáth-levelezés után ezt a gyűjteményt adja ki az Országos Széchényi Könyvtár.

Ez lesz az első Krúdy-leveles könyv, amelyben mintegy 350 levelet olvashatunk majd. Természetesen családi és szerelmes levelei, valamint a közönséglevelek ezúttal nem jelennek meg – ezek egy bővített újabb kiadásban kaphatnának majd helyét. A jelen válogatás szempontja az írói pálya alakulásával összefüggő levelek bemutatása.

Újra bejárjuk az írói pályát a leveleken keresztül; sokszor illetlen közelségből vethetünk pillantást az író életére, apró helyszíni tudósításokat olvashatunk Krúdy műhelyéből – arról a hétköznapi valóságról, amelyből álmodozó és fantasztikus hősei szökkentek elő.

Krúdy Gyula első novellája 14 éves korában jelent meg a Szabolcsi Szabadsajtóban – ettől kezdve mindenhová elküldi írásait, ahol a megjelenésre számíthat. Debrecenben – 1894-ben például nem kevesebb, mint 25 novellája lát, napvilágot; Nagyvárad után 1896-ban pedig Pestre jön. A szakma már ismeri a termékeny és tehetséges ifjút – az igazi írói sikerért azonban még sokáig kell dolgoznia, egészen a tízes évek elejéig és derekáig, amikor a Vörös postakocsi és Szindbád-novellák megjelennek.

A sorra születő műveket levelek kísérik. Az írót baráti kapcsolat fűzte Tevan Andorhoz, aki többek között kiadta az Aranykéz utcai szép napokat is, 1916-ban. Krúdy, aki nagy gondot fordított könyvei külső megjelenési formáira, minőségére is, hálás sorokat intéz 1916-ban Tevanhoz. „El vagyok bűvölve. Ezt a szépséget sohasem reméltem, amely az ön bűvészkonyhájából előkerült a napvilágra. Ön varázsló, Uram. Szeretném megcsókolni a munkásai kezét.”

Másféle visszhangot idéz Szép Ernő levele az Útitárs megjelenésekor. „Azt akartam mondani Neked, hogy hát elolvastam az Útitársadat ától cettig. De úgy lefeküdtem vele mint egy nőszeméllyel és nem fordultam el tőle az utolsó túlboldog pillanatig. Nagyon de nagyon jól esett nekem, ölel Ernő.” Kevés regény kap ennél meggyőzőbben dicsérő kritikát. Krúdy sem marad el díszes szavakban, természetesen a maga sajátos stílusában. Így ír Szép Ernőnek, 1922. szeptemberében: „...minden régi és új kisasszonyoknál könnyesebb, meghatóbb örömet okoztál a Nyugatban levő írásoddal.”

A dokumentumok között olvashatjuk azt az 1919. február 3-án kelt levelet, amelyben Krúdy Gyulát a Néplap felelős szerkesztőjévé nevezi ki. A Tanácsköztársaság bukása Krúdy számára is sok nehéz esztendőt hozott. A keserű évek egyik dokumentuma a kéziratban talált, Pekár Gyulához intézett nyílt levél, amelyben az író az őt ért vádak ellen tiltakozik.

Álomszerűnek, valóságtól elszakadónak, sokszor furcsálkodónak tartjuk Krúdy Gyula írásait – s eléggé igazságtalanul nem nagyon hisszük el, hogy ilyen is volt az a kor, amelyben élt. Pedig fantasztikus történeteit és alakjait Krúdy legtöbbször a valóságból vette. A levelezés erre is hiteles tanú.

„Várkonyi Titusz úrnak fegyelmi bejelentése ügyében e hónap 23-án kedden du. 4 órakor tart ülést a kör fegyelmi bizottsága. Felkérem, hogy az ülésen tanúkénti meghallgatása céljából megjelenni szíveskedjék. Tisztelettel: az Otthon Kör Titkársági Hivatala, Magyar Károly.” Krúdy Gyulát és a levélben említett Várkonyi Titusz újságírót, aki egyébként Várkonyi Zoltán édesapja volt, nagyon erős baráti szálak kapcsolták össze. Várkonyi Titusz párbajügyében Krúdy nemcsak tanú volt, hanem két évvel a párbaj história után két novella is született e valóságban megtörtént esetről, az Utolsó szivar az Arabs szürkénél és A hírlapíró és a halál címűek. Várkonyi Titusz ezekben az írásokban Széplaki Titusz néven hőse a történetnek, de rajta kívül élő személy a novella ezredese is, Elek Gusztáv, nyírségi mesterlövész.

Szomorú idő Krúdy Gyula életében az utolsó mintegy hét év. 1926-tól betegeskedik, az anyagi nehézségek sokasodnak, a kiadók sokszor olcsón fizetik ki, zsarolják, amint erről az a levél tanúskodik, amelyet az Athenaeumhoz és a Franklinhoz írt a szanatóriumból az író. Érdeklődése, aktivitása azért ekkor sem csökken. A Nyírségből származott, de a főváros ügyeit mindig a szívén viselte, egyik 1926-ból kelt levelében egy margitszigeti múzeum felállítását javasolja, s közreműködését is felajánlja. Írásait ekkor már gyakran visszautasítják, nem ritkák az efféle levelek: „Kedves Gyula bátyám. Ne haragudj, a kéziratot most nem vehetem át.”

Furcsa, regényes mozzanattal fejeződik be a levelek élettörténete. Az utolsó levelet Krúdy egy bizonyos özv. Topán Lajosné magánzótól kapta, Lajoskomáromból. Az újságban folytatásokban megjelenő Mohács című történelmi regényével kapcsolatban tesz fel kérdéseket Topánné. Krúdy válaszol, de május 12-én bekövetkezett halála következtében már nem tudta elküldeni a levelet olvasójának.

Szekrényesy Julia

(Magyar Hírlap, 1970/306. /november 4./ 4. p.)