BARTA ANDRÁS

Egy határtalan életmű határán

Jegyzetek a Krúdy-kiadásokról

Aki tizenöt esztendővel ezelőtt Krúdyt akart olvasni, hiába kereste volna műveit a könyvesboltokban. Nagyobb közkönyvtáraink is csak rendkívül hiányos gyűjteményekkel rendelkeztek az író életében megjelent kiadásokból, a ritkaságszámba menő könyveket nem szívesen vagy egyáltalán nem kölcsönözték. Az antikváriumokban néha-néha felbukkant egy-egy régebbi kiadású Krúdy-könyv, erre azonban rendszerint rögtön lecsaptak a szorgalmas magángyűjtők. Az író legendaköre újabb anekdotákkal bővült: a hívők áhítattal és irigykedve emlegették a teljesnek mondott, titokzatosság homályába burkolt privátgyűjteményeket.

De még az is, aki valamennyi életében megjelent könyvét ismerte vagy éppen birtokolta, az életműnek csak kisebbik feléről tudott. Regényeinek egyharmada, elbeszéléseinek, publicisztikai és színes írásainak, valamint ifjúsági és színpadi műveinek mintegy négyötöde könyv alakban soha nem került kiadásra; ez az anyag a különböző napi-, hetilapok és folyóiratok hasábjain gyakorlatilag hozzáférhetetlen volt. Az Irodalomtörténetben 1933-ban Gulyás Pál összeállításában, valamint Perkátai Kelemen László 1938-as bölcsésztudományi értekezésének függelékeként megjelent bibliográfiák nagyon töredékesek voltak és a sajtópublikációkra vonatkozóan szinte semmi eligazítást nem nyújtottak. Egyik legjelentősebb XX. századi prózaírónk életműve húsz évvel a halála után nagyobbrészt még a kutatók számára is hozzáférhetetlen volt.

Igaz, vajmi kevesen voltak, akik egyáltalán hozzá akartak férni. A korszak hivatalos irodalompolitikusai dekadensnek, antirealistának és öncélúnak bélyegezték művészetét, száműzetésre ítélték. Furcsa módon így lényegében egy platformra kerültek a felszabadulás előtti irodalmárokkal és kiadókkal, akik szavakban ugyan nagyra becsülték Krúdy művészetét, de igazi elismertetéséért mit se tettek.

Az üzleti szellemű kiadók, akik hajdan nagy nyereségeket vágtak zsebre a rendkívül népszerű Krúdy-könyvekből, később népszerűségének átmeneti csökkenése idején csak húzódozva adták ki munkáit. Ismeretes, hogy halála előtt két évvel Az élet álom című elbeszélés-gyűjteményre nem is talált kiadót, saját költségén volt kénytelen megjelentetni. Életében fel sem merülhetett egy nagyobb szabású sorozat kiadása, erre vonatkozó szerény javaslatát is visszautasította az Athenaeum. Az 1925-ös, majd 1928-ban megismételt ún. gyűjteményes kiadás életművének csak töredékét mutatja be.

A halálától a felszabadulásig eltelt tizenkét esztendő során 18 kötete jelent meg, ezeknek zöme 1943-as vagy 1944-es keltezésű. Közülük 12 kötet régebbiek újrakiadása (néha csak borítékváltozattal), 2 ifjúsági írás (szintén újrakiadás). A fennmaradó kettő: az autentikusnak nem tekinthető Magyar Sasfiók, és Kozocsa Sándor gyűjteménye, Pest a világháborúban címmel. Ez utóbbi az első világháború idején kötetben is publikált publicisztikai írásokból készült válogatás.

A felszabadulást követő négy esztendőben 13 Krúdy-kötet jelent meg; ebből nyolc korábban már publikált regények újrakiadása, egy az Álmoskönyv 4. editiója, kettő kötetben nagyrészt már megjelent elbeszélések gyűjteménye (Dudorászi, Egy pohár borovicska) és egy szintén már ismert elbeszélésekből összeállított ifjúsági kötet. Ezenkívül napvilágot látott még Kozocsa Sándor gondozásában az Ady Endre éjszakái című kisregény. Tehát mindent összevéve két évtized alatt 29 kisebb-nagyobb kötet, és ezekben csupán mintegy 4-5 ívnyi addig kiadatlan anyag.

1954-ben a Hét bagoly és a Boldogult úrfikoromban együttes kiadásának előszavában Sőtér István „rehabilitálta” Krúdyt. Kisrealizmus-koncepcióját, a romantikus jegyek túlhangsúlyozását, mentegető hangnemét közel másfél évtized távlatából könnyű lenne vitatni, de méltánytalanságot követnénk el, ha elsősorban is nem értékes műelemzését és azt az elévülhetetlen érdemét hangsúlyoznánk, hogy értékelésével és irodalompolitikai tekintélyével lehetővé tette a Krúdy-probléma felülvizsgálatát és utat nyitott az életmű kiadása előtt.

A Szépirodalmi és Magvető Könyvkiadó vállalkozásának megindulására azonban még három évet várni kellett. Közben egymás után jelentek meg a hiánycikknek számító Krúdy-írások; ez egyfelől örvendetes esemény volt, másfelől azonban – mint látni fogjuk – zavart keltett az előkészítés alatt levő életmű-sorozat egységes szerkesztésében.

 

Mindezt el kellett mondanom ahhoz, hogy a következőkben beszámolhassak a mindeddig legnagyobb szabású Krúdy-kiadás munkálatairól. A kötetek nagy részének szerkesztésében részt vettem, másoknál lektorként közreműködtem, a többieket pedig munkám során nemcsak gyakran forgattam, de adataikat, szerkesztési elveiket is kénytelen voltam vizsgálat tárgyává tenni, különben az elbeszélések, kisregények és színes írások sajtó alá rendezését nem tudtam volna megoldani. Mindez lehetővé tette számomra az életmű áttekintését, valamint a sorozat történetének regisztrálását. Erre a jövendő Krúdy-kutatók, -kiadók tájékoztatása szempontjából, úgy vélem, feltétlenül szükség van. Idővel az emlékek elhalványulnak, a tanúk eltűnnek, és ha valamikor sort akarnak majd keríteni egy kritikai kiadásra, nemcsak a jelenlegi kiadások érdemei, hanem fogyatékosságai előtt is értetlenül fognak állni, és ami még fontosabb: már elvégzett munkálatokat esetleg feleslegesen újrakezdenek majd.

Ezenkívül a Krúdy-olvasókat és a vele foglalkozó kutatókat változatlanul izgatja a kérdés: vajon hol vannak ennek az életműnek a határai, vajon nincsenek-e még jelentős feltáratlan területek?

Nehéz ezekre a kérdésekre egyértelműen válaszolni. Ami az első kérdést illeti, a valóság az, hogy Krúdy Gyula életművét voltaképp határtalannak és teljességében immár soha fel nem tárhatónak kell tekintenünk. Nemcsak rengeteget írt, hanem ugyanakkor mit sem törődött írásainak sorsával. Válogatás nélkül publikált mindenütt, és ha néha össze is gyűjtötte megjelent műveinek lapkivágásait, ezt csak azért tette, hogy alkalomadtán másodközlésre odaadja őket valamelyik szerkesztőségnek. Ha feltételeznénk is, hogy majdan egy minden sajtóorgánumra (borászati, vendéglői, lóverseny-szaklapokra, a környező országokban és a tengerentúlon megjelent magyar nyelvű újságokra, valamint obskúrus zug-közleményekre) egyaránt kiterjedő bibliográfia keretében minden írását feltüntetik, akkor is bizonyosak lehetünk benne, valahol gondosan őrzött magánlevéltárakban, szerkesztőségi archívumokban még mindig rejlenek majd soha napvilágra nem került Krúdy-írások. Ki tudja, hol vannak lilabetűs levelei, feljegyzései, befejezett vagy befejezetlen elbeszélései, regényei? A Széchényi Könyvtár archívumában található kisrészben kiadatlan, kéziratos anyag egész biztosan csak töredék része ennek.

Joggal megjegyezheti erre bárki, hogy ebből a szemszögből nézve minden életmű feltárhatatlan. Ez igaz, csakhogy minél termékenyebb egy alkotó, annál nagyobb a valószínűsége, hogy jelentős számú írása rejtőzik még az ismeretlenségben. Kivált, ha a kutatómunka voltaképp csak húsz esztendővel az író halála után indult meg.

Amikor mindezek után mégis azt állítjuk, hogy a Krúdy-életmű az elmúlt tíz esztendő kiadásaival és bibliográfiai munkálataival lényegében feltártnak tekinthető, akkor ezt a következőkre alapítjuk:

1. Krúdy írásai, eltekintve az első néhány esztendőtől (kb. 1897-ig), olyan érdeklődésnek és népszerűségnek örvendtek mind a magyar sajtóban, mind a közönség körében, hogy többnyire nem jelentett gondot számára munkáinak a vezető sajtóorgánumoknál való elhelyezése. Kivált művészetének kiteljesedésétől, önálló hangjának megtalálásától, tehát az első Szindbád-elbeszélések megjelenésétől, majd a Vörös postakocsi rendkívüli sikerétől számítva olyan rendszerességgel jelentek meg írásai, hogy amennyiben ehhez még hozzávesszük az első ízben könyv alakban közrebocsátott regényeit is, nemigen feltételezhetjük, hogy az ismert műveknél lényegesen többet alkotott volna. A feltárt anyag tanúsága szerint negyven esztendei alkotómunkásságát tekintve (és feltételezve, hogy mindennap dolgozott) napjában mintegy 4-5 oldalnyit írt. Ennél sokkal többre – véleményem szerint – még az ő hihetetlen energiájából sem igen telhetett. De ami a leglényegesebb: ha vannak is (mint ahogy természetesen vannak) még feltáratlan Krúdy-írások, ezek aligha módosíthatják jelentősen az eddig megismert Krúdy-képet.

2. A Krúdy-bibliográfusok, ha jobbára megkésve is, minden lehetőt elkövettek az anyag minél teljesebb feltárása érdekében. E téren az úttörő munka Kozocsa Sándor nevéhez fűződik, aki több évtizede gyűjti Krúdy könyveit (tudomásunk szerint a legnagyobb és legteljesebb magángyűjteményt mondhatja magáénak), feljegyzi írásainak lelőhelyeit. S habár bibliográfiájának csak a kötetben megjelent írásokra, valamint a Krúdyról szóló cikkekre, kritikákra vonatkozó részét bocsátotta 1955-ben az Irodalomtörténeti Intézet rendelkezésére (és publikálta 1964-ben a Krúdy világa című kötetben), az általa szerkesztett kötetek (pl. Írói arcképek, Vallomás, Szindbád I-II. stb.) jegyzetanyagából nyilvánvaló, hogy a sajtópublikációk nagy részére vonatkozóan is rendelkezik adatokkal. Míg a kötetkiadások tekintetében szinte teljes biztonsággal támaszkodhattunk munkájára, az általa sajtó alá rendezett kötetek jegyzetanyaga jobbára csak az ott közreadott írások lelőhelyére vonatkozóan nyújtott eligazítást, és többnyire csupán munkánk egyfajta ellenőrzését szolgáltathatta.

Az ifjúkori írások felkutatása terén Katona Béla végzett igen fontos és hasznos munkát. Kivált a 90-es években Nyíregyházán és Orsován megjelent álnévvel vagy betűjellel jegyzett, néha névtelenül közreadott kisebb közlemények és tárcák hitelt érdemlő agnoszkálása jelentett értékes segítséget bibliográfiai munkánkban (lásd: A fehérlábú Gaálné. 1959. I. kötetének jegyzetanyagát). A második novelláskötet könyvészeti anyagának összeállításánál Perepatits Antal számos értékes adattal segítette tájékozódásunkat. Az 1905-ig terjedő időszakra vonatkozóan összegyűjtöttük még az Irodalomtörténeti Intézet munkaközösségének a XX. századi bibliográfia összeállítása során szolgáltatott adatait. (Ez a gyűjtés sajnos 1956-ban félbemaradt.) Ezenkívül felhasználtuk még a különböző Krúdy-életrajzok, megemlékezések nagyon töredékes adatait, utalásait is (Krúdy Péter, Krúdy Mária, Olty Antal, Szij Rezső stb.), ezek azonban többnyire csak egy-egy hasznos ötlettel járultak hozzá munkánkhoz. Hasonló eligazítást nyújtott a későbbiekben a Tóbiás Áron szerkesztésében megjelent, már említett Krúdy Világa című kötet is.

A kéziratos anyag felkutatásában a Széchényi Könyvtár archívumának gyűjteményére, valamint Krúdy Zsuzsa mindenkor rendkívül szíves és előzékeny segítségére támaszkodhattunk.

3. Egy-egy időszak sajtópublikációinak felkutatásához kézzelfogható támpontot nyújtottak bizonyos ismert életrajzi adatok. Így például: diákkorában elsősorban Nyíregyházán és a debreceni lapokban publikált (bár a fővárosba is küldött írásokat, sőt az Orsova és Vidékében is rendszeresen jelentek meg, megfejthetetlen rejtélyként tárcái, kritikái); 1895-ben a Debreceni Ellenőrnél dolgozott, és a cívisváros más lapjaiban is közreadott elbeszéléseket. Majd három hónapig Nagyváradon tartózkodott és ott publikált. 1896 nyarától a fővárosban élt, a következő több, mint egy évtizedes időszakra vonatkozóan nagyon kevés támponttal rendelkeztünk, szinte valamennyi jelentős sajtóorgánumot át kellett néznünk. Első elbeszélés-gyűjteményeinek (1897-1899) megjelenésétől számítva általában abból indultunk ki, hogy amennyiben a legjelentősebb napi- és hetilapok rendszeres átnézésével sikerült a kötetben is közreadott elbeszélések első sajtópublikációt összeállítanunk, úgy valószínűleg a legfontosabb lelőhelyeket ismerjük. Úgy vélem, szinte szükségtelen megemlíteni, hogy a legjobb szándék és a leggondosabb kutatómunka mellett is eredményeinket sohasem tekintettük és tekintjük százszázalékosnak. De más választásunk nem volt! Egyszer valakinek el kellett indulnia ezen az úton. Munkánkról az elbeszéléskötetek bibliográfiai és jegyzetanyaga nyújt tájékoztatást. Valamivel könnyebb volt a helyzetünk az 1910-33-as évek anyagának gyűjtésénél. A Hét, a Világ, majd az Est-lapok, az Újság, a Magyarság, a Reggel, a Tolnai Világlapja, a Színházi élet, a Vasárnapi Újság, az Új Idők közismert források, de emellett még száznál több különböző időszaki kiadvány sok-sok évfolyamát lapoztuk át egy-egy Krúdy-írás után kutatva. Bibliográfiai feldolgozásunk ennek csak egy részét tükrözi, hiszen az eredménytelen lapozgatások adatait nem jegyeztük fel.

Bár a jelenleg hozzáférhető Krúdy-bibliográfiát korántsem tekintjük teljesnek, mégis, abból az elvből kiindulva, hogy legjobb írásait valószínűleg a legismertebb sajtóorgánumokban adta közre, valamint arra támaszkodva, hogy a később kötetben is megjelentetett regényeit, elbeszéléseit, színes írásait elsősorban ugyanott publikálta először, ahol a szerkesztők többi írásait is készséggel fogadták, bátran állíthatjuk: munkásságának zömét sikerült felkutatnunk.

Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy legnagyobb közkönyvtáraink hírlapanyagának állapota rendkívül megnehezítette munkánkat. Néha legjelentősebb napi- vagy hetilapjaink egész évfolyamai hiányosak vagy hozzáférhetetlenek, néhol lelkiismeretlen olvasók kivágták az őket érdeklő tárcákat, elbeszéléseket (nem egy Krúdy-írást is!), előfordult, hogy a polcokon az évfolyamokat összekeverik, hónapokig, sőt évekig nem találják a kért számokat. Csak egyetlen példát hozunk erre: egy a Széchényi Könyvtár archívumában őrzött Krúdy-noteszban találtunk rá arra az adatra, hogy az író a 20-as évek elején kapcsolatban állt a Bécsbe emigrált Lázár Miklóssal és folytatásos regényt írt számára. A katalógusból kiderült, hogy Lázár ekkor Új Könyv címen szerkesztett magyar nyelvű folyóiratot Bécsben. Az itt feltüntetett hét folyóiratszámot több hónapon keresztül nem találták a Széchényi Könyvtár munkatársai. A többi könyvtárban sehol semmi nyoma az Új Könyvnek, csak a Párttörténeti Intézetben találtunk belőle nem egymást követő négy számot. Ennek alapján azonban mégsem adhattuk közre a Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban című regényt. Végre két évi utánjárásra egyik a könyvtárban dolgozó barátunk sorra végigkérdezte a könyvtári munkatársakat, míg valaki fiókjában végre meglelte a hét folyóiratszámot. Így került kiadásra ez az életmű szempontjából rendkívül fontos regénytorzó. (A folyóiratnak nem jelent meg több száma; azt azonban nem tudhatjuk, hogy Krúdy nem írta-e meg és nem küldte-e el Lázárnak a befejezést is. Levélben érdeklődtünk a később Amerikába vándorolt és a 60-as évek elején elhunyt szerkesztő volt titkárnőjénél, de választ nem kaptunk.)

Ilyen és hasonló körülmények között dolgoztunk a Széchényi, Szabó Ervin, Egyetemi és a különböző vidéki könyvtárakban. Viszonylag könnyebb dolgunk volt az 1926-tól 1934-ig terjedő évek anyagával kapcsolatosan, ugyanis 1926-tól az Országgyűlési Könyvtár köteles példányként megkapta az összes Magyarországon megjelenő sajtótermékeket és azokat nagy rendben, szinte teljesen hiánytalanul őrzi.

Persze, nincs sokkal könnyebb dolga senkinek, aki bármelyik XX. századi írónk életművére vonatkozóan hasonló kutatómunkát folytat, ezért is nyugodtan megismételhetjük korábban más formában már közölt véleményünket, mely szerint a Krúdy-életmű-kiadás és annak bibliográfiája megbízható alapot nyújt az író oeuvre-jének irodalomtörténeti feltárásához, és főként megfelelő kiindulópontot jelenthet egy majdani, még teljesebb könyvészethez és publikációhoz.

 

Miután röviden áttekintettük a Krúdy-kiadás helyzetét közvetlenül az életmű-sorozat megindulása előtt, valamint vázoltuk azokat a körülményeket és feltételeket, amelyek között a szerkesztők munkálkodtak, most térjünk át magára a sorozatra. Történetének ismertetése minden bizonnyal tanulságos lesz nemcsak a mai és jövendő Krúdy-kutatók, hanem az érdeklődő olvasók számára is.

Amikor a Krúdy-örökösök több évi előzetes tárgyalás után 1957-ben a Szépirodalmi és a Magvető Kiadóval megkötötték az életmű kiadására vonatkozó szerződést, a hosszú pangás után természetesen elsősorban azt tartották a legfontosabbnak, hogy minél rövidebb idő alatt minél több Krúdy-mű jelenjék meg. Hozzájárultak ahhoz, hogy a két kiadóvállalat a kötetekben és különböző sajtóorgánumokban, valamint kéziratos formában fennmaradt valamennyi Krúdy-regény, -elbeszélés, -színpadi mű, publicisztikai és színes írás közül válogassa ki azt, amit közzétételre alkalmasnak tart. Az ismertebb regényeket és elbeszélés-gyűjteményeket, valamint publicisztikai sorozatokat cím szerint is kiemelték, az egyéb, a szerződő felek számára is ismeretlen, folyóiratok és napilapok hasábjain kallódó írásokat csak általánosságban vették fel a szerződésbe. Ebből, mint a későbbiekben látni fogjuk, olyan zűrzavar keletkezett, amelyben kis híján zátonyra futott az egész életmű-sorozat. A káros következményeket a legjobb szándékkal is csak részben sikerült elhárítani. Abban, hogy ma egyáltalán beszélhetünk a válogatásban tükröződő reprezentatív életmű-sorozatról, a Magvető Könyvkiadó vezetőinek és kivált Kristó Nagy István szerkesztőnek elvévülhetetlen érdemei vannak. Tüstént látni fogjuk, miért. (Félreértések elkerülése végett itt megjegyezzük, hogy az életmű-sorozat keretében kizárólag azok a fentemlített két kiadónál megjelent kötetek tartoznak, amelyeknek kötése mustársárga, gerince barna és védőborítója fehér.)

Mint az előbbi megjegyzésből is látható, a szerződő felek arra sem gondoltak, hogy valamilyen formában, például a belső címlapon feltüntetve jelezzék az adott könyvnek az életmű-kiadáshoz való tartozását. Amikor a válogatott elbeszélések szerkesztésével bekapcsolódtunk a munkába, az ilyen és hasonló hiányosságokat már késő lett volna pótolni. A két kiadóval kötött párhuzamos szerződés nagyjából csak a kötetek külső formájának egyöntetűségét biztosította, valamint meghatározta, melyik mű melyik kiadó tervébe vehető fel.

Az ütemezés szerint a Szépirodalmi évi egy, a Magvető évi két kötet megjelentetését vállalta. Ennek megfelelően 1957-1968-ig összesen 32 kötet látott napvilágot e sorozat keretében. A Szépirodalmi Kiadónak jutottak az ismert, legnépszerűbb regények, valamint A tegnapok ködlovagjai portrésorozat és az Élet álom, az Aranykézutcai szép napok elbeszélései, a Magvetőre várt a nehezebb feladat: néhány ismertebb regény és kisregény, valamint az összes elbeszélések és az eddig kötetben meg nem jelent kisregények kiadása mellett voltaképp a napilapokban kallódó publicisztikai és színes írásokkal kiegészített életmű minél teljesebb bemutatását vállalta. A sorozat problémáinak további ismertetéséhez a következőkben fel kell sorolnunk az egyes köteteket.

 

Megjelenés éve

Szépirodalmi Kiadó

Magvető Kiadó

1957

Az élet álom (E.)
Rezeda Kázmér szép élete – Nagy kópé –
Az utolsó gavallér (R.)

Szindbád I-II. (E. R.)

1958

Aranykézutcai szép napok (E.)
Bukfenc – Velszi herceg – Primadonna (R.)

Asszonyságok díja – Napraforgó (R.)
Három király (R.)

1959

Az utitárs – N. N. (R.)

+A fehérlábú Gaálné I-II. (E.)

1960

Aranyidő – A templárius (R.)

+A szerelmi bűvészinas (E.)
Aranybánya – Régi szélkakasok között – 
Palotai álmok. (R.)

1961

A tegnapok ködlovagjai (P.)

+Éji zene (E.)
Mákvirágok kertje – Andráscsik örököse – Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban  – Valakit elvisz az ördög (R.)

1962

Magyar jakobinusok – Ál-Petőfi (R.)

A lőcsei kakas (Ifj. E.)

1963

A vörös postakocsi – Őszi utazások a vörös postakocsin (R.)
Hét bagoly – Boldogult úrfikoromban (R.)

Pesti levelek (P.)
Vallomás (P., R.)

1964

A kékszalag hőse (R.)

+A madárijesztő szeretője (E.)
Jockey Club – Bűvös erszény – Őszi versenyek – Peti nőrabló – Kleofásné kakasa – Repülj fecském – Etel király kincse (R.)

1965

 

+Utolsó szivar az Arabs Szürkénél I-II.(E.)

1966

A podolini kísértet (R.)

Álmoskönyv

1967

 

Régi pesti históriák (P.)

1968

 

Komédia (Sz., P.)

 

Megjegyzés a kimutatáshoz: 1. A kereszttel megjelölt hét kötet a válogatott novellák sorozata. 2. A kötetek után alkalmazott rövidítések: R. = Regény v. regények; E. = Elbeszélések; P. = Publicisztika v. színes írások; Sz. = Színpadi művek.

 

A fentiekből kitűnik, a kiadók előrevették a legnépszerűbb, legkönnyebben szerkeszthető művek megjelenését, és ezzel alaposan megnehezítették a későbbiekben a sorozat tartalmi egyöntetűségének biztosítását. Amikor 1959-ben az elbeszéléskötetek megindításával belekapcsolódtunk a munkába, már csak részben tudtuk korrigálni a hiányosságokat, mégpedig úgy, hogy kénytelen átfedéseket hoztunk létre a novellasorozatban. Lássuk most műfajok szerint sorjában a felmerült problémákat.

REGÉNYEK, KISREGÉNYEK: Utólag könnyű azt mondani, jó lett volna itt is, mint később az elbeszéléseknél, megtartani az első megjelenés szerinti időrendet, de 1957-ben, amikor a kiadás tervei készültek, a szerződő felek és a szerkesztők nem rendelkeztek megbízható bibliográfiai adatokkal a kötetben meg nem jelent regényekre vonatkozóan, és így eleinte a legkülönbözőbb elvek szerint állították össze, majd bocsátották közre e műveket.

A 32 kötet közül 17-ben összesen 42 regényt és kisregény találunk. (14 kötetben kizárólag regények és kisregények kerültek kiadásra, míg 3 kötetben, a Kozocsa Sándor szerkesztette Szindbád I-II. gyűjteményben, valamint az önéletrajzi vonatkozású írásokat tartalmazó Vallomásban az elbeszélések, illetve színes írások mellett négy kisregény is megjelent: Francia kastély; Purgatórium; illetve Krúdy Gyula látogatásai; Urak, betyárok, cigányok.) Ezzel hozzáférhetővé vált a Krúdy-regények színe-java, 10 regény-kisregény első ízben itt került a közönség kezébe.

Ismeretes, hogy Krúdynál némelykor milyen nehéz a kisregényeket és a hosszabb elbeszéléseket műfajilag elválasztani egymástól. Így a regények közé keveredtek olyan hosszabb elbeszélések (pl. Őszi versenyek, Kleofásné kakasa stb.), amelyeket joggal sorolhattunk volna a novellák közé is, de nem akartuk ezzel túlságosan is felduzzasztani az elbeszélésköteteket, inkább arra törekedtünk, hogy a hét novelláskötetben elsősorban a par excellence elbeszélésnek minősíthető írásokat mutassuk be. Úgy véljük, ennek a problémának végleges megválaszolása különben is egy majdani kritikai kiadás feladata.

Joggal merül fel itt még egy kérdés. Mely Krúdy-regények nem jelentek meg még az életműkiadásban? Mielőtt felsorolnánk őket, jegyezzük meg, itt kizárólag a valóban regényszámba menő írásokat tüntetjük fel; a torzókat, regénynek indult, de félbemaradt hosszabb elbeszéléseket (Pl. Régi és új emberek: 1901; Álarcos hölgy 1930 stb.) nem vesszük figyelembe.

1. Szeretlek 1897, 2. Pál apostol levelei 1899, 3. Száll az ének szájról-szájra 1899, 4. Mari a tél leánya (A pajzsos ember) 1913, 5. A 42-ős mozsarak 1914, 6. A költő és a leányzó 1925, 7. Szent Margit 1927, 8. Tiszaeszlári Solymosi Eszter 1931, 9. Kossuth fiúk 1931.

A kötet címe után az első (hírlapi) megjelenés évét tüntettük fel; a részletes adatok után érdeklődő a válogatott elbeszélések-sorozat bibliográfiájában talál eligazítást. A kilenc regény közül három (a 4., 5. és 7. sorszámú) kötetben még az író életében megjelent.

A Tiszaeszlári Solymosi Eszter, a Kossuth fiúk és valamelyik ifjúkori regény közeljövőben történő kiadásával kapcsolatosan jelenleg még folynak tárgyalások, a többi művészi szintje nem üti meg azt a mértéket, hogy e sorozatban közlésre alkalmasnak ítélhetnénk őket.

A fentiek alapján hozzávetőlegesen kiszámíthattuk, hogy Krúdy mintegy 400 szerzői ív terjedelemben írt regényeket, és ebből az életmű-sorozat keretében több, mint 300 ívnyi immár könnyen hozzáférhetővé vált.

ELBESZÉLÉSEK: Itt sokkal bonyolultabb volt a helyzet; mint a regényeknél. Az eredetileg hat kötetre tervezett és végül hét kötetben megjelent válogatott elbeszélések sorozatnál Szauder Józseffel abból az alapelvből indultunk ki, hogy olyan gyűjteményt kívánunk az olvasó kezébe adni, amely híven reprezentálja Krúdy elbeszélő művészetét. Szerkesztési munkánkat rendkívül zavarta, hogy az életmű-sorozat keretében 1957-58-ban előre kiemelték az író legjelentősebb novellagyűjteményeit (Az élet álom, Aranykézutcai szép napok, Szindbád I -II.). Mit tegyünk? merült – fel a kérdés. Az időrendi sorrendben közreadandó elbeszélések közül hagyjuk ki éppen a legértékesebbeket vagy pedig hozzunk létre a sorozaton belül átfedéseket? A Magvető Könyvkiadó vállalta az utóbbi, filológiailag lelkiismeretesebb, színvonalasabb, de kiadóilag kockázatosabb alternatívát és ennek eredményeként az, aki a hét kötetet birtokolja, minden kétséget kizáróan Krúdy legjobb elbeszélései tulajdonosának mondhatja magát. A teljes, egyes elbeszéléseket ismétlő kiadás mellett szólt még: 1. A Szindbád I-II. gyűjteményből jó néhány Szindbád-elbeszélés hiányzott, furcsa lett volna, ha köteteinkben kizárólag ezeket közöljük. 2. A hét kötet terjedelméhez (kb. 180 ív) mérten az ismétlések nem voltak olyan számottevők (kb. 30 ív) és eloszlottak öt kötet között. 3. A teljes szépirodalmi bibliográfia közreadásával a kiadó és a szerkesztő olyan feladatot vállalt, amellyel teljességgel összeegyeztethetetlen lett volna éppen a legjelentősebb elbeszélések kihagyása. Egyfelől filológiai pontosságra törekvés a könyvészetben és a jegyzetanyagban, másfelől tudatos csonkítás a kiadásban – ezt összeférhetetlennek tartottuk. Vállalnunk kellett az átfedésekért kapott bírálatokat, amelyek azonban, úgy éreztük, elsősorban nem bennünket, hanem a sorozat előzetes tervezőit illették. Mégis úgy véltük, aki megvásárolta a válogatott elbeszélések hét kötetét, sokkal kevesebbet bosszankodott az átfedések miatt, mint amennyi örömet talált a számtalan, eddig hozzáférhetetlen novella olvasásában.

A kötetekhez csatolt bibliográfiák szerint (az ifjúságiakat nem számítva) Krúdy negyven esztendő alatt valamivel több, mint 2100 elbeszélést írt, ebből 510, tehát minden negyedik írás meg is jelent a válogatásban. Ha tekintetbe vesszük, hogy a termés közel fele (mintegy 1000 elbeszélése) az első, pályakezdő 1905-ig terjedő időszakra esik (ebből mindössze másfél száz érte el a közléshez megkívánt színvonalat), akkor nyilvánvalóvá válik: az 1905-1933 között írt mintegy 1100 novellából a III-VII. kötetben közreadott 360-nál több elbeszélése mindenképpen híven tükrözi az író e műfajbeli munkásságát és egyúttal kifejezi a pályakezdet és az érett korszak közötti értékarányokat is. Emellett feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy Krúdy alkotómódszerének megfelelően a válogatás során sok olyan elbeszéléssel találkoztunk, amely csupán valamelyik már megírt témát variálta.

A válogatásba felvett 510 elbeszélés közül közel 300 ezúttal először jelent meg kötetben, és úgy véljük, szinte szükségtelen is megemlíteni, hogy ez a sorozat egyik legnagyobb eredménye. Az először itt közrebocsátott elbeszélések zöme (kb. 190) természetesen az első és utolsó időszakra esik, azokra az évekre, amikor az író még nem tudta kötetben megjelentetni valamennyi értékes írását, és arra az időszakra, amikor már nem talált vállalkozó kiadót.

Úgy vélem, a válogatás szempontjai az előbb elmondottakból, valamint a kötetek függelékében közölt jegyzetekből nyilvánvalóak. Korántsem állítjuk azt, hogy nem maradtak ki a kötetekből közlésre esetleg alkalmas írások, de teljes meggyőződéssel valljuk: a válogatás híven tükröz Krúdy novellaírói munkásságát.

IFJÚSÁGI REGÉNYEINEK ÉS ELBESZÉLÉSEINEK zömét a 900-as és 910-es években írta. Mintegy 20 kisebb-nagyobb terjedelmű a gyermekek és fiatalok számára írt regényének és körülbelül 400 meséjének, ifjúsági történetének adatait ismerjük, de erre vonatkozó bibliográfiánkat a fokozott könyvtári nehézségekre való tekintettel megközelítőleg sem tekinthetjük teljesnek. Ha mégis úgy gondoljuk, ennél lényegesen több ifjúsági írást nemigen alkotott, akkor ezt arra alapítjuk, hogy a korszak legismertebb ifjúsági folyóiratait (Én Újságom, Magyar Lányok stb.), valamint jelentősebb napi- és hetilapok ifjúsági mellékleteit átnéztük (Újság, Pesti Napló stb.), és feltételezhetően a kisebb, néha csak kérészéletű lapoknak nem a legjobb írásait adta. Ugyanebből az elgondolásból kiindulva Tóth Lajos és Udvarhelyi Dénes a sorozatban megjelent A lőcsei kakas című ifjúsági írásokból készült válogatása, valamint a sorozaton kívül kiadott Ki jár az erdőn? híven képviseli az író e nembeli munkásságát. (A sorozatban mintegy 14 szerzői íven: 3 regény és 29 elbeszélés.)

PUBLICISZTIKA, SZÍNES ÍRÁSOK, PORTRÉK, ÖNÉLETRAJZI VALLOMÁSOK. Ide tartozik a sorozat négy válogatása (Tegnapok ködlovagjai, Pesti levelek, Vallomás, Régi pesti históriák) és ide soroljuk az Álmoskönyvet is.

A sorozatban ezen a téren a legnagyobb a zűrzavar. Oka, hogy közvetlenül a kiadás megkezdése előtt, sőt a sorozat megindulása után is a Kozocsa Sándor szerkesztésében megjelent gyűjtemények (Írói arcképek I -II.; Pestbudai séták, Magyar tájak) a címekben foglalt témaköröknek megfelelő írásokat kiemelték és így a sorozat keretében már csak a fennmaradt anyagok publikálása vált lehetővé. A Magvető Kiadó később érthető okokból nem vállalkozott az e gyűjteményekben foglalt írások újrakiadására. Ezenkívül a szerződés lehetővé tette a Szépirodalmi Kiadó számára, hogy a Tegnapok ködlovagjai, valamint a XIX. század vizitkártyái című sorozatot külön is kiemelje, ami önmagában nem lett volna baj, ha a válogatás munkájában az 1925-ben Tegnapok ködlovagjai címen megjelent kötetet követő időszakban írt, még az ehhez a portréfüzérhez tartozó írásokat is figyelembe vette volna szerkesztő. Nem így történt azonban. Ezt a hiányt a Régi pesti históriákban kellett pótolnunk.

A szerkesztés során jelentkező nehézségeket a Magvető Kiadó úgy próbálta meg áthidalni, hogy tematikailag és bizonyos fokig műfajilag is egymástól elütő hírlapi cikkekből összeállított kötetek létrehozására adott ki megbízást: így nagyjából lehetővé vált a korábbi hiányosságok pótlása, bár az életmű-sorozat e nembeli anyagát csak a sorozaton kívül megjelent Írói arcképekkel együtt tekinthetjük teljesnek. (Felmerül a kérdés, hogy néhány éven belül nem kellene-e ezt a gyűjtést, részben rövidítve, részben újabb írásokkal az életmű-sorozaton belül is kiadni?)

Mindezen problémák ellenére az 1957 óta közzétett különböző tematikájú hírlapi cikkek és a hozzájuk csatolt bibliagráfiák lehetővé teszik az író e vonatkozású munkásságának megismerését és felmérését is. Az életmű-sorozaton belül megjelent négy, fentebb felsorolt kötethez hozzávéve a Kozocsa Sándor szerkesztette, korábban cím szerint szintén már említett válogatásokat, valamint az Álmoskönyv és a Komédia színes írásait, az író különböző hírlapi cikkeiből mintegy 160 szerzői ívnek megfelelő anyag került az elmúlt 12 esztendőben kiadásra. Ennek több, mint 90%-a első ízben most jelent meg kötetben.

Olyan anyag ez, amely nélkül Krúdy életművének irodalomtörténeti feldolgozása elképzelhetetlen. Összegyűjtésében Kozocsa Sándor mellett Tóth Lajosnak, Udvarhelyi Dénesnek és Gordon Etelnek szintén jelentős érdemei vannak. Tóth Lajos és Udvarhelyi Dénes a publicisztikai írások bibliográfiáját is összeállította, és ha ehhez hozzávesszük a többi kötetek (csak az ott közreadott cikkekre vonatkozó) könyvészeti anyagát, akkor az író e téren végzett munkásságáról is képet kaphatunk, bár meg kell jegyeznünk, hogy ez a felmérés és bibliográfiai publikáció még nem tekinthető teljesnek.

Ami a hírlapi cikkek mennyiségét, terjedelmét illeti, a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján csak megközelítő becslésre szorítkozhatunk. Eszerint Krúdy mintegy 2500 különböző terjedelmű és tematikájú cikket, színes írást és portrét jelentetett meg 40 esztendő alatt. Ezeknek zöme az első három esztendőre, valamint az 1910-1928 közötti időszakra esik. Összterjedelmük mintegy 600 szerzői ív, tehát az elmúlt időszakban kiadottak kb. négyszerese lehet. De jegyezzük meg, sok közöttük az olyan írás, amely a napi aktualitással együtt elvesztette érdekességét, a színvonaluk is erősen ingadozó és igen sok köztük a tematikai átfedés, így az említett kötetek tartalmazta válogatott anyagot egészében reprezentatívnak tekinthetjük.

SZÍNPADI MŰVEK. A közelmúltban megjelent Komédia című kötet Krúdy valamennyi értékesebb színielőadásra szánt művét tartalmazza. A kötet színes írásait leszámítva, a drámai művek terjedelme közel 10 szerzői ív.

 

Nem szívesen bocsátkozom becslésekbe, de miután ez a kérdés minden Krúdy-olvasót érdekel, talán megkockáztathatom azt a feltevést, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint Krúdy 40 esztendő alatt közel 2000 szerzői ív terjedelmű írást publikált. Ha figyelembe vesszük, hogy ennek jóval több, mint egynegyede az elmúlt esztendők során minden olvasó számára hozzáférhetővé vált, így véljük, ezt mindenképp rendkívül figyelemre méltó eredménynek kell tekintenünk. Ami még ennél is fontosabb: eltekintve egy-két, a közeljövőben remélhetőleg még kiadásra kerülő fentebb említett regény hiányától, ez a sorozat minden tekintetben híven reprezentálja Krúdy alkotóművészetének értékeit. A másfél évtized előtti állapotokat tekintve hatalmas lépést tettünk előre.

Vegyük még ehhez hozzá, hogy jórészt a sorozattal párhuzamosan végre sikerült lerakni mind tanulmányok, mind pedig könyvészetek tekintetében a Krúdy-filológia alapjait, ami egyrészt azt jelenti: XX. századi prózairodalmunk talán legnagyobb kincsestára gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhetővé vált; másrészt mód nyílott az életmű jövőbeni lehetőleg mind teljesebb irodalomtörténeti felmérésére.

E tekintetben Sőtér István már említett és Szabó Ede a Magyar Klasszikusok 1957-es elbeszélés-gyűjteményéhez írt úttörő értékű tanulmánya mellett legfőképpen Szauder József magas szintű, az író munkásságát az elbeszélések felől megközelítő, fundamentális jelentőségű tanulmányai, elemzései képviselnek kiemelkedő értéket. A III-VII. elbeszélés kötetekkel kapcsolatosan végzett igen értékes szerkesztői munkája mellett Szauder József tanulmányaival (Szindbád születése; Szindbád elmúlása; Szindbád feltámadásától Szindbád megtéréséig; Szindbád megtérésétől a Purgatóriumig) első ízben tett kísérletet a Krúdy-életművet átfogó marxista szemléletű irodalomtörténeti értékelésre. Mellette Kristó Nagy István, Gordon Etel, Udvarhelyi Dénes, Tóth Lajos és Kozocsa Sándor járult hozzá egy-egy tanulmánnyal az életmű jobb megismertetéséhez.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a sorozat megjelentetése és az ezzel kapcsolatosan végzett irodalomtörténeti, valamint bibliográfiai munka hasznos és érdemes volt: a kötetek gyakorlatilag mind elfogytak, így az elmúlt évtizedben egyre többen ismerkedtek meg irodalmunk az időben mind hatalmasabbra magasodó óriásával, Krúdy Gyulával.

 

(Valóság, 1968/9. (szeptember) 90-96. p.)