Krudy Gyula

 

Mikszáthhoz hasonlóan Krudy is szűkebb hazájának novellisztikus rajzaival kezdte. Mikszáth a jó palócok, a tót atyafiak földjéről hozott költői meséket, furcsa figurákat, de aztán egyre fogyott novellájából a poézis, s egyre több lett regényében az anekdóta. Krudy fordított utat járt meg, a szunnyadozó Nyírségből még álmatagabb tájakra utazott a hangulatok postakocsiján, a Felvidék eldugott városkáiba, a pesti sörözők félhomályos zugaiba, Buda néptelen utcácskáiba, a Margitsziget sóhajtozó fái alá. De tájból, emberből kevés valószerűség marad életben mire irodalommá hangolja át: egész műve állandóan ugyanabba a poétikus hangulatba merülten ringatózik, különös ezüstszürke színek árnyalatait váltva, melyek mintha a mult távolodó fátylát borítanák a jelenre is. Mesés féléber állapotban történnek, mintha újra álmodná őket, s mégis furcsa, érzéki melegséggel teltek, amelyből már hiányzik a cselekvés ereje, s amelyet az elképzelés érzelmes izgatottsága fűt. Saját magát is álomalaknak látja, az ezeregyéjszakai utazó, Szindbád varázsköpönyegét kanyarítja vállára, de kalandjainak hőse mégis minden ízében magyar marad: egy nyíri pajkosból költővé vedlett Casanova, aki vörös batárján az utólnemért hangulatok országútján bolyong, melynek állomásait kifacsart női szívek jelzik.

Szindbád a biedermeier kielégítetlen szerelemlovagja, s boldog polgári nyugalommal telített korának csömörét hordozza magában. Nagyúri s egyben költői hanyagsággal igyekszik maga mögött hagyni e megátalkodott jólétet, illemszokások jármába fogott egyhangúságot, ám a világot nem változtathatja meg, s ezért a szabályszerű felszín alá búvó érzéki és érzelmi kalandok méla, de fáradhatatlan vadászának csap fel. Mélasága, sejtelmes borongása csak regényes carbonari köpönyeg a szerelem örök összeesküvőjén, aki ravasz és élveteg kifinomultsággal öltözteti az ősz hervadó pompájába kalandjainak nyárias tüzét. Krúdy az érzéki szerelem költője, egy kérődző boldogságba tespedt kor érzelmi és lelki céltalanságát ritka talentummal sűríti össze az érzékek sóvárgásába, melynek fesztelen megnyilatkozásait a líra varázsával avatja művészetté.

Szomorú, de mindig szerencsés kalandora azonban sikereit nemcsak fejlett hangulatképességének köszönheti, hanem meglepően széles ember- és életismeretének is. Ha amolyan Mikszáth-utód marad, s csupán az anekdota fűszerével ízesíti meg amit a maga koráról, embereiről megírt, ma olvasottság és népszerűség dolgában vetekednek a mesterekkel. De Krúdy költő volt és úriember, aki pénzért is csak arról ír, amiről akar, s csak azt látja meg, amit figyelemre méltónak talál. Olcsó dolog volna különcnek nevezni a művészt, akiben a világ zaját más húrok visszhangozzák, mint mibennünk, s akinek szemében más alakok, emberek szövik tovább életünknek rejtelmes, multban gyökerező szálait. Mi a piacon ágálókat vesszük észre, s nem tudjuk, hogy fejedelmek magánélete, elhúzódó nagyurak, álszélhámos családapák, időtlen színésznők, vidéki papok, fővárosi ujságírók, elhanyagolt hitvesek, az urat a pokolban is felismerő és tisztelő pincérek, gutaütéssel és kísértetekkel küszködő földesurak, hamvadó vénlányok történeteiben él az igazi élet. Politikus, pénzember, csizmadia, gróf, hivatalnok, orvos, gazda- és huszártiszt s egyéb hivatalosan fémjelzett társadalmi lény nem szerepel regényeiben; az ő „hőse” Alvinczy Eduárd, azaz Szemere Miklós, az utolsó magyar különc, vagy inkább talán úrnak született ember, aki az ázsiai húnszív nevű füvet akarta elvetni az Alföld legelőin, mert ez tette az ősök lovait világverő katonalovakká, – s akit a császár kitiltott Bécs városából, mert felajánlotta lovagias segítségét az adósságba merült udvari színésznőnek.

Az álmodozó író az életnek olyan tájain él, ahol mi nem jártunk; sokat tapasztalt és még többet tud, s merészsége zavarba ejtene, ha észrevennők, mikor merész. Krudyt minden olvasójának külön fel kell fedeznie, mert magyarázatokból, méltatásokból talán megismerhetjük őt, de csak könyveiből világosodhatik meg előttünk egy régi, de állandó magyar élet, amelyről egyedül a adott jelentést. A jelentésben azonban ne keressünk felszínes tárgyilagosságot, szabályos történeteket, kerek mesét, jellem-tanulmányokat s hasonló kellékeket; az élet s az idő mélyebb jelentőségei jobban elénk tárulnak egy-egy alkalomszerűen s egyben klasszikus műértéssel megkomponált ebéd ételsorában, a konfliskocsissal folytatott éjszakai beszélgetésben, szerelmes levélben, rövid távú; de idővel nem mérhető utazásokban.

S velejében nem is ezekről van szó, minden történet és minden ember csak ürügy, hogy az író elmerüljön a hangulatban, amely időtlen mint a zene, s az egyetlen igazi mondanivaló az emberi életről. Nem a valóság a fontos, hanem az a visszasejtő emlékezés, amely róla megmaradt, amely feltámadván, hangulatot ébreszt s a hangulatból művészetet.

Mert ez a titka Krúdy írásművészetének: a hangulatteremtésnek olyan eszközeit birtokolja, mint senki más. Páratlanul éles érzékszervekkel rendelkezik, s ezek az érékek mind érzékiek, erotikusak is; a legvaskosabb valóságot megfoghatatlan raffinériával tudja beleoldani elbeszélése lírai, álmatag hangulatába; a szerelem meztelen, anyagi élete, az emberi testek, ruhák, ételek, a nyers és finom indulatok, a lélek és természet fonákja s szépsége – mind szabadon, érthetetlen, de ellenállhatatlan harmóniával patakzik írásában, s csak utólag hökkenünk meg, hogy mily merészségekre vetemedett.

Elbeszélő modorának: a sejtető hangulatosságnak elevenségét ez az érzékiség adja meg; ebbe öltözteti föl meséit, melyek a romantikus multba viszik vissza, a nyírvidéki cigányozó, színésznőt szöktető életbe. a Felvidék fenyősuhogásába, lassú szekeres országútjaira, álmodó városkáiba, szélhámos lengyelek, furcsa, mániás életű emberek, gavallérok és ködlovasak, hervadó vénlányok, szabados özvegyek s mindig, mindenütt szerelmek közé.

 

Krudy Gyula (széchénkovácsi): Sz. 1878 Nyíregyházán, Szabolcs-megyében. Mh. 1933 Budapesten. Először Debrecenben, majd Nagyváradon, végül Budapesten hírlapíróskodott. – Művei: Szöktetés a kaszárnyából és egyéb elbeszélések. Esztergom, 1896. – Üres a fészek és egyéb történetek. Bp., 1897. – Ifjúság. Rajzok és elb. Bp., 1899. – A víg ember bús meséi. Bp., 1900. – Hortobágy. Bp., 1901. – Utazás a Tiszán. Bp., 1901. – Letűnt századok. Bp., 1902. – A király palástja. Elb. Bp., 1902. – Kun László és egyéb történetek. Bp., 1902. – A komáromi fiú. Bp., 1903. – Nyíri csend. Bp., 1903. – Pogány magyarok és egyéb elbeszélések. Bp., 1903. – Két vándor. Bp., 1904. – A dévényi fazekas. Bp., 1904. – Robinzonok a Kárpátok között. Bp., 1904. – Túl a Királyhágón. Bp., 1904. Diákkisasszonyok. Elb. Bp., 1905. – Előre. Bp., 1905. – A cirkuszkirály. Ifj. reg. Bp., 1906. – Az álmok hőse. Elb. Bp., 1906. – A podolini kísértet. Reg. Bp., 1906. – Pajkos Gaálék. Elb. Bp., 1907. – A szakállszárítón. Elb. Bp., 1907. – Hét szilvafa. Elb. 1907. – Karácsonest. Monológ. Bp., 1907. – Kék láng. Elb. Bp., 1908. – A bűvös erszény és egyéb elbeszélések. Bp., 1909. – Andráscsik örököse. Reg. Bp., 1909. – A lumpok iskolája. Bp., 1909. – Pályaválasztás előtt. Monológ. Bp., 1909. – A negyvenes évekből. Bp., 1910. – A podolini takácsné és a többiek. Bp., 1911. – 1911. – Esti út. Elb. Bp., 1911. – Francia kastély. Reg. Bp., 1912. – Kárpáti kaland. Színmű. Bp., 1912. – Szindbád ifjúsága. Bp., 1912. Szindbád utazásai. Elb. Bp., 1912. – Az utolsó honvédek. Ifj. elb. Bp., 1913. – A vörös postakocsi. Reg. Bp., 1913. (4 kiadást ért; az 1917. évi e címmel: Őszi utazások a vörös postakocsin.) – Piros és a többiek. Bp., 1913. – De Ronch kapitány csodálatos kalandjai. Bp., 1913. – Csurli és társai. Bp., 1913. – Zoltánka. Szomorújáték. Bp., 1913. – Az utolsó vörössapkás. Az utolsó honvédek. Ifj. reg. Bp., 1913. – Első szerelem. Elb. Bp., 1914. – Mákvirágok kertje. Bp., 1914. – Palotai álmok. Reg. Bp., 1914. – A próba-bál. Monológ. Bp., 1914. – Puder. Elb. Bp., 1914. – A 42-ős mozsarak. Reg. Bp., 1915. – Pest 1915-ben. Bp., 1915. – Szindbád. A feltámadás. Két reg. Bp., 1916. – Zenélő óra. Elb. Bp., 1916. – Pest, 1916. – Békéscsaba, 1917. – Szindbád ifjúsága és szomorúsága. Bp., 1917. – Napraforgó. Reg. Békéscsaba, 1918. – Tótágas. Elb. Bp., 1918. – Aranykézutcai szép napok. Elb. Bp., 1918. – Havas kürt. Ruszin-Krajna kis tükre. Bp., 1919. – Pesti album. Feljegyzések és elb. Bp., 1919. – Az útitárs. Reg. Bp., 1919. – Álmoskönyv. Bp., 1920. – A betyár álma. Kleofásné kulcsa és más elbeszélések. Bp., 1920. – Bukfenc. Reg. Békéscsaba, 1921. – Nagy kópé. Elb. Bp., 1921. – Ál-Petőfi. Lehullt csillag fénye. Reg. Bp., 1922. – Hét bagoly. Reg. Bp., 1912. – Magyar tükör. Elb. Bp., 1922. – N. N. (Egy szerelemgyermek.) Reg. Bp., 1922. – Őszi versenyek. Elb. Bécs, 1922. – Rózsa Sándor. Reg. Bp., 1923. – A fejedelem szolgája és egyéb elbeszélések. Bp., 1925. – Mesemondások Jókai Mórról. Bp., 1925. – A tegnapok ködlovagjai. Békéscsaba. 1926. – Pesti évkönyv. Bp., 1926. – Aranyidő. A templárius. Két kis reg. Bp., 1926. – Mohács, vagy két árva gyermek vergődése. Reg. Bp., 1926. – Szent Margit. Mesemondás. Bp., 1927. – Krúdy Gyula művei. 10 köt. Bp., 1928. – Boldogult úrfikoromban. Bp., 1930. – Az élet álom. Válogatott elb. Bp., 1931. – Királyregények. I. Festett király. Bp., 1931. – II. Az első Habsburg. Bp., 1933. – Irodalom. Székely Jenő. M. Kult. 1927. Kárpáti Aurél. P. Napló. 1928., 240. sz. Tersánszky J. Jenő. Nyugat. 1928. Alszeghy Zsolt: K. Gy. Irod. tört. 1929. Kárpáti Aurél. Nyugat. 1930. Várkonyi Titusz: M. Hírl. 1930., 90. sz. Bálint György. Nyugat. 1931. – Dékány András. Magyarság. 1932., 3. sz. – Komlós Aladár. Nyugat. 1932. Kállay Miklós. Képes Krón. 1938., 23. sz. U. az. Napkelet. 1933. Milotay István: K. Gy.-hoz. Magyarság. 1933., 109. sz. – Szohor Pál: K. Gy. A nyíregyházi ev. reálgimn. 1932-33. évi ért. Miklós Jenő: K. Gy. meghalt. Magyarság. 1933., 106. sz. – Márai Sándor. Újság. 1933., 198. sz. – Pethő Sándor. Magyarság. 1933., 108. sz. Schöpflin Aladár: K. Gy. Nyugat. 1933. – Rónay György: K. Gy. Vasárnap. (Arad). 1934. – Hevesi András: K. Gy. Apolló. 1936. Erdős, Eugene: Petits métiers d'autrefois. Nouv. Rev. de Hongrie. 1937. Varga Károly: K. Gy. írói arca. Debreceni Szle. 1937. – Kárpáti Aurél: Délibábok hősei. P. Napló. 1938., 12. sz. Matskássy József: Emlékezés K. Gy.-ra. Új Idők. 1938. – Perkátai László: K. Gy. Szeged, 1938. Erdős Jenő: K. Gy. és a törzsökös magyarok. M. Nemz. 1939., 219. sz. U. az: Sirató sorok. Szép Szó. 1939. Illés Endre: K. Gy. Új Magy. 1939., 143. sz. – Márai Sándor: Szindbád. P. Hírl. 1939., 110. sz. – Herceg János: Szindbád. Kalangya. 1940. – Kelemen László: K. Gy. Szeged. 1940. – Krúdy Péter: K. Gy. élettörténete. Bp., 1940. – Sőtér István: K. Gy. Ködlovagok. Bp., 1942.

 

(Várkonyi Nándor: Az újabb magyar irodalom /1880-1940/.
Budapest, 1942, Szukits-kiadás. 260-264. p.)